"Ne sajnálj! Szar, de túlélem." // Iguazu Morrison

Anyu nem fogad el. Elmesélem.

Bejött a városba, mert az autó szervízben volt. Én meg épp különmatekoztam, így felajánlotta, hogy mehetek vele. Mondom jól van. Az órának vége lett, a tanárnőt is elvittük pár utcányira, majd mikor kiszállt, kezdetét vette a szar. Azzal kezdődött, hogy megkértem anyut, menjünk már mekibe, mert gondolom nincs otthon szokás szerint semmi. Elkezdi, hogy vett kindermaxikinget meg joghurtot. Százezerszer megmondtam nekik, hogy nekem ne vegyenek se joghurtot, se ilyen kétfalatos szarságokat, hanem rendes, laktatós kajákat, mert tudni illik állandóan, mikor hazaérek suliból, kibaszott joghurttal és egyéb pillekajákkal van tele a hűtő. (Csoda, hogy fogyok?) Ennek még örülhetnének is, hogy nincs igényem ilyesmire, sőt, még kólára sem... (más szülő könyörög a gyerekének, hogy ugyanmár Pistike ne egyél cukrot, mert árt a fogaidnak) De ennek ellenére veszik. Nos azért, mert leszarnak, magasról tesznek arra, hogy mit mondok. Apám a húsiparnál dolgozik, amit az apucija intézett el, mert a drágalátos fia egy munkakerülő, lusta dög. Mindegy.

Szóval ott tartottam, hogy javasoltam anyunak, vegyünk hamburgert. Rámförmedt, hogy ő 600 forintot nem fog kidobni rá. Mondom ki mondta, hogy McChickent vennék, elég lesz két kibaszott sajtburger is 2valahányért, annyit szánjon már rám... (most senki se kezdje el, hogy a gyorskaja milyen egészségtelen...) Aztán abba kötött bele, hogy mi az, hogy otthon nincs semmi kaja, hisz rengeteg szalámi van meg kenyér. Mondom, anyu, szerinted szendvicseken fogok élni? Állandóan csak kenyér meg szalámi, kenyér meg szalámi, lassan már tetves szalámihegyekről és kenyérkuckókról fogok álmodni. Szóval elkezdtük az egyik leggyakrabban előforduló témát vitatni. Szerinte alkalmazkodnom kéne a család többi tagjához és azt enni, amit ők. Erről, mint már említettem, korábban is vitáztunk, ezért kikértem pár haverom és uncsim, azaz tesóm véleményét. Mindnyájuknak külön csinál az anyja ételt, ha éppen tudják, hogy az éppen elkészített kosztot nem szereti a gyerek. Ha valaki most azt gondolná, hogy ez elkényeztetés, elmondanám, hogy nem az, ez pusztán odafigyelés. Nem szoktam követelőzni, hogy fehérhúst (csirke, hal) szeretnék enni, de megmondom. Olyankor szokott jönni a válasz: "Edd meg, amit a többi eszik!" Nem fogadnak el, változtatni akarnak rajtam. Hát nem fogok pacalt (amióta az eszemet tudom, nem szeretem, ezt pedig minden egyes pacalkészítésnél megemlítem, de persze anyámat ez tökre nem izgatja), nyálkás húscafatokat és egyéb "finomságokat" zabálni. Annyira tudom irigyelni ilyenkor az osztálytársaimat, akik mindig beszámolót tartanak, hogy épp előző este mit ettek (mondjuk ha ezt teszik, az már fellengzősség). Ha megkérdeznének, igencsak az lenne a válaszom, hogy örülhetett a fejem egy újabb kibaszott C-típusú tavaszi felvágottas kenyérnek. (debrecenihúsipar sucks)

Szóval a kajatémát végigvitáztuk, jöhetett az útirány a mekihez. Mondtam anyunak, de tök nyugodtan, hogy ha a híd alól bekanyarodik a Piac utcára, akkor nem tudunk leparkolni a meki mellett. Mondtam neki, húzzunk fel az Arany utcára. Persze ő nekem állt, hogy hogy gondolom, hogy a Piacról be tud állni a meki mögé. De mondom én ilyet nem mondtam. Aztán rájött, hogy hoppá, mégiscsak nekem volt igazam, de ugye büszke volt és már csak szégyenérzetében is elkezdett támadni. Be is fordultunk volna az Aranyra, mire én - ugyancsak büszkeségből - azt tanácsoltam neki, hogy forduljunk haza, nem kérek hamburgert. Elkezdte mondani, hogy ő többet sose fogja felajánlani, hogy hazavisz, mert ilyen tiszteletlen vagyok vele. Én? Ő ordibált először egyébként is. Végül az Aranyon ki is tett, én meg azt vágtam a fejéhez, hogy nem megyek haza. "Akkor menj a szeretődhöz, egy fiúhoz... mit bánom én?!" Na ekkor vágtam hozzá a véleményemet, miszerint azóta, mióta előbújtam, nem törődik velem eléggé. Erre már nem kaptam reakciót, becsaptam az autó ajtaját és elindultam a buszmegállóba, ő meg elindult haza. Nem sokkal később hívott, kérdezte, hogy hazamegyek-e, mondom igen. Gondolom megszólalt benne a lelkiismerete és belátta, hogy bizony kurváradeleszar, "amióta" buzi vagyok, így visszafordult és láttam, amint leparkol. Hívott, kérdezte megyek-e vele, mondtam nem és rácsaptam. Most itthon vagyunk, nem szólunk egymáshoz és nem tudok semmit sem enni, bár nem ez a legnagyobb gondom.

Bocs, ha választékos szavak híján van a bejegyzés, de hirtelen felzúdítottam ide, ami bennem van és őszintén szólva teszek rá, ha valaki ezen akad fenn. Nem akarok érzelgősködni, mert az nem rám vall, de most mégis megteszem, nem folytom magamba, nem akarok idegbeteg lenni, ami ma voltam (na például ez sem jellemző már rám). Szomorú vagyok és csalódott. Anyámban még mindig él az a felfogás, miszerint ha buzi az ember, akkor nincs semmi értelme létének. Nem fog nekem örülni, ha igazi sikereket érek majd el, igazából nem látja értelmét a létezésemnek. Nem fogok szaporodni és szerinte korán is fogok meghalni. Tudom, hogy nem utál, de reményvesztett. Én viszont nem bántam meg, hogy elmondtam neki, mert nem szégyelem magam. Nincs miért! És ha ezt ő nem tudja elfogadni, akkor sajnálom, de neki lesz rosszabb, mert egy idő után talán rájön majd, hogy hú de elbaszta és attól, hogy faszt szopok még a kibaszott tehetséges, életrevaló és emberileg tiszta gyereke leszek.

Most ennyi. Majd még lesz, de perpill nincs kedvem semmihez. Be is rakok valami zenét és elkezdek pihenni.

Ja, és ne sajnálj! Szar, de túlélem.

Életképek ]

Kategóriák

Életképek

Eddig 12 hozzáfűzemény érkezett ()

1. Aidan (Válasz erre)
2009. 02. 03. 20:02
Megszólalni sem merek, mert félek...
2. Iguazu (Válasz erre)
2009. 02. 03. 20:36
Aidan, nyugodtan. Nektek írom.
3. Joice (Válasz erre)
2009. 02. 03. 21:52
Nálunk is ment egy darabig ez a kajás téma... főleg amikor vegetáriánus lettem 6 éve. Anya akkor azt hitte, hogy ez csak 1 hülye hóbort nálam és nem igazán foglalkozott azzal, h nekem külön vegyen mindenféle zöldséget... de végül addig nyaggattam, h végül "beletörődött".
Szóval manapság már máson vitázunk. Ha esetleg mi is veszekszünk én is felteszek vmi zenét és relaxálok XD. Sztem meg úgy állj hozzá, h oké volt egy szar napom de ennél lesz még szarabb/jobb is. :)
4. defalla (Válasz erre)
2009. 02. 03. 22:20
Kedves Iguazu! Nem egy happy az írásod, de nem is annak szántad. Nem tudom milyen lehet egy Szülőnek feldolgozni hogy nem "átlag" a fia. Még sosem voltam sem Apa, sem Anya. S nem is leszek. Csak mellékzörej nélküli kitartást kívánok Neked, s próbálj úgy élni ahogy Neked tetszik. Megmondtad, Anyud pedig hirtelen haragjában kiejtette száján azt amit. Tudnunk kell nekünk is engedni, nemcsak a Szülő(k)nek. Szerintem. A Zene nagyon jó dolog, majdnem mindent tud pótolni. De nem mindent.
Nna, elég volt belőlem. Bocs.
5. Svityó (Válasz erre)
2009. 02. 03. 23:02
Én mondanám, de... anyu, ha lehet, még kedvesebb velem, amióta elmondtam neki, mi a dörgés:( Amúgy meg... mostanában egyre másra küldözgetem neki mailben azoknak a kajáknak a receptjeit, amik vagy jól néznek ki, vagy egészségesnek tűnnek, vagy szimplán azt akarok enni. És ha emiatt négyfélét kell főznie, ő mosolyogva megteszi. Tök igazad van. Ez az odafigyelés. Nem tudom átérezni, amit írtál, úgyhogy kussolok.

Na jó, ezt még ideszúrom: A pacalnak a látványától is rosszul vagyok, szóval, ha kell valaki, aki elmondja a szüleidnek, hogy a pacal nem a mi generációnk kajája, továbbá a színhúst preferáljuk a mócsinggal és a fehér húst a barna hússal szemben, akkor szólj bátran, útra kélek, és beszámolok nekik tiszteletteljesen!:)
6. Iguazu (Válasz erre)
2009. 02. 04. 6:42
Joice: csak az a baj, h ez mindennapos. Az volt az extra, h a melegségemet is felhozta negatívumként.
Defalla: szeptember eleje óta tudja anyu, máig tabu volt a téma, nem kérdezett, nem érdeklődött meg semmi. Szerintem volt ideje gondolkodni, de látszik, nem jutott előre és még mindig a régi nótát fújja.
Wiko: jó neked.
7. Vosges (Válasz erre)
2009. 02. 04. 8:53
Ilyen kitörések sajna nálunk is voltak és (remélem nem, de) lesznek is. Bár az idő elrőrehaladtával egyre ritkábban, és kisebb intenzításban.
Egyébként kitartás!!!
És én is fehérhús-párti vagyok :-)
8. 979 (Válasz erre)
2009. 02. 04. 11:44
A szendvicsekről tudnék mesélni (8-10 évig minden ebédem...), a felvágottakról már nem annyira, a pacalról meg — szerencsére — végképp nem.

Nagyon jó, hogy ezt leírtad, mert a csupa pozitív CO-történet mellett legalább van olyan is, ami az árnyoldalakról is képet adhat. A sok melegblogot olvasó fiatal talán így nem fut bele egy ennél is kellemetlenebb szituációba, és alaposan átgondolja a lépéseit.
9. noname (Válasz erre)
2009. 02. 04. 14:42
Kitartás! Ne várd el, hogy úgy kezelje a dolgokat, mint ha természetes lenne. Te, mi tudjuk, hogy az, de Ők máskor, másmilyen körülmények között, más rendszerben nőttek fel és bizony ebben a korban (nem akarok senkit leöregezni) ez bizony már nehézkes. Szembesült egy olyan dologgal, ami meg sem fordult soha a fejében, hogy megtörténhet.
A kajadologhoz annyi, hogy egyáltalán nem sajnállak (ahogy írtad, hogy "Ne sajnálj"), örülj neki, hogy van mit enni és tényleg ez legyen a legnagyobb problémád. Valószínű, hogy közhelyesnek tűnik és támadónak, amit írtam, de hidd el, hogy nem így van. Vissza fogod sírni még azt, hogy ez legyen a legnagyobb gond, akadály az életedben.
A melegséged pedig számodra fontos, hogy elfogadod e. És ahogy tudom, teljesen rendben vagy magaddal e téren. Tiszta ügy...
Lépj túl ezeken, mert felesleges rajtuk rágódni.
Egyébként a sajtburi is kétfalatos.
Tessék 1 jó tanács: tanuld meg elkészíteni a kedvenc ételeidet és probléma megoldva. Megoldást találni és túllépni rajta. Ez a kulcsa az egésznek.
és ne sértődj meg, de ez a véleményem...
legjobbakat!
10. Dani:) (Válasz erre)
2009. 02. 04. 15:38
ZENE ZENE ZENE:)

Legalább leköt...és zenét hallgatni szerintem kurva jó dolog...legyél Robbie Williams vagy Usher...Sting vagy Mark Owen egy napra...csinálj felüléseket, csinálj magadról tök jó képeket és növeld az egód:)
Mire észbe kapsz anyud megenyhül...és az idő hidd el megold mindent...valahogy úgy érzem Ti is a tipikus olasz mentalitású családhoz tartoztok...nálunk detto ez van..idő idő idő:)
(lehet kell hozzá türelem is nem egy oldalról:))
noname receptfőzésestanulásos tippjét osztom!

youtube.com/watch?v=eG-brC_NGNU
(linkeltem már egy helyes srácot, de most nezére izgulsz, hidd el nekem;)...fárasztó de baromi poén szám:)

Danivoltam
11. Queen_ (Válasz erre)
2009. 02. 04. 16:12
nem sajnállak, szar de túléled.
Nekem szüleim pont az ellentetjei a tiédnek, tieidnek. Azt sajánlom, hogy neked nem olyanok, vagy hasonlók. Az "előbújásom" első napjától fogva mellettem állnak és segítenek ahogy csak tudnak. családcentrikus család vagyunk. Valószínűleg ezért furcsa nekem hogy anyukád megbánó közeledésére busszal mentél haza. Szerintem ott ő feladta azt a büszkeséget ami benne volt és magához hívott, mire te rúgtál belé egyet azzal, hogy rábasztad a telefont és busszal mentél haza. Majd eljön az idő mikor a saját büszkeségedet fogod szidni. a büszkeséggel nem mész semmire, viszont egy család..hát elmagyarázhatatlan dolog. Ahogy így írsz, nem tűnik olyan világvéga borzalomnak a családod. Bár tény, hogy nem ismerem őket, sem pedig téged. Mégis olyan érzés van bennem hogy kamaszodással vegyített nagyképűség van benned és te kezeled rosszul anyukádat. Itt most neked kell időt adni, és ha kérdés van akkor válaszolni rá, sokszor még úgy is, hogy azt a kérdést nem teszik fel. elbújni a szobába és duzzogósat játszani pedig nem egy férfi legfőbb ismertető jegye.
12. iszkiri (Válasz erre)
2009. 02. 04. 22:27
ez ám a fura... az én környezetemben meg mindig az volt, hogy mindenki ilyen meg olyan magyar kajákról beszélt, hogy olyat ettek én meg csak lestem hogy mi az, csak hírből ismerem max(!)... pacalt a mai napig nem láttam (szégyen- nem szégyen) nem hogy még ettem volna is...

Say your shit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni! Ha linket szúrsz be, a szerver spamként is kezelhet, így hozzáfűzeményed automatikusan bekerülhet a moderálandók mappájába! Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg! Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz!